„Utólag okos az ember” – a magyar válogatott támadó szerint volt jobb opciója is a hazatérésnél
Ádám Martin sajnálja, hogy nem sikerült megegyeznie az Austria Wiennel, pedig még Bognár György is az osztrák csapatot javasolta neki.
Igen, Törőcsik András elvesztésében nekem nagy tapasztalatom van.
Amikor csuromvizesen álltunk apámmal és öcsémmel a szakadó esőben Zalaegerszegen, akkor már elvesztettem egyszer. Azt is elmesélem. De most még az van, hogy a nagy esőben állunk, és persze hogy egy stadionban ázunk, kezünkben a szotyola is ázik, a teljes lelátó elázik körülöttünk, mintha kartonból lenne. 1979-et írunk, és éppen a bajnoki aranyat vívja ki az Újpest, örömködés után a csapatok is elindulnak haza, mi is elindulunk. Kicsit szárítkozunk az autóban, kicsavarjuk a felsőket-gatyákat. Még nem értünk haza, de már mondja a rádió, hogy a bajnokcsapattól külön utazó Törőcsik András súlyos közúti balesetet szenvedett. Apám fékez, megáll az út szélén, rácsap a kormányra. „Mindig az a rohadt különutasság!” – kiáltja, hiszen akkor már Törő a világválogatott meghívóját is a zsebében tartotta, és mi nagyon drukkoltunk családilag – országilag-hazailag –, hogy neki majd sikerülhet itthonról is. Nem kell hozzá „disszidálni”. Hát nem sikerült. És neki azután már semmi se sikerült.
Törő valóban nem a megszokások embere volt. És igaza volt apámnak a kifakadásban, mert vérbeli radikális külön utas volt, merő izgalom és kiszámíthatatlanság, avantgárd művész és punk előadó a középszerűség színpadán. Törő a cselek improvizatív-aktivista performere, a hosszú hajú, meccs előtt betintázó, szabályokkal nem törődő, edzést gyűlölő játékos élő toposza, a magyar George Best, akiért – akárcsak fradista ikerpárjáért, Ebedli Zoltánért – úgy rajongtunk, mint a kor rocksztárjaiért.
A mindenem volt már akkor, akiről naplót vezettem, akinek a képeit albumba ragasztottam, ő volt az én Messim. Minden, ami a focit jelentett számomra a kor hollandjain kívül, azt Törőcsik Andrásnak hívták. Örökre velem marad az a szomorú levonulás a Buenos Aires-i pályáról, amikor addig faragták és rúgták a későbbi argentin világbajnokok, hogy András megelégelte és törlesztett. Pedig az 1978-as vébé nagy reménysége volt. Igen, akkor vesztettem el először, akkor, amikor vonult be az öltözőbe, én meg kivoltam, és el volt rontva a nyaram.